Berencsi Zsuzsa gondolatai:
Csiga volt az első olyan terápiás kutya életemben, akit igazán közelről megismerhettem.
Tulajdonképpen az első labrador is, aki ennyire közel jött a szívemhez – gazdájával, Ágival
együtt.
Első találkozásunk nagyon mókásra sikerült. Kint voltunk a tónál és egy akkor még
számunkra ismeretlen, csendesen, kicsit döcögve mozgó sárga labrador folyton elvette a
vizslám labdáját. Nem lehetett haragudni rá. Komótosan, finoman, de ellentmondást nem
tűrően vette fel újra és újra, félrevonult vele, szinte doromboló hangokat adva
„nyunnyogtatta” és csak Ági határozott kérésére adta vissza. Az én labdafixált, izgatott
kutyám nem értette, mi történik, így a békesség kedvéért behoztam Csigának is egy
pontosan ugyanolyan labdát rágcsálni, így lett kerek a világ. Ez lett később A LABDA. A
szeretett narancssárga játékszer, a fájdalomcsillapító, nyugtató, az utolsó heteket
végigkísérő imádott jelkép.
Drága Csiga, sajnos már nem maradt sok időnk az ismerkedésre. Mikor elmentél, kicsit más
lett a világ. Tudtuk, hogy hamarosan menned kell, de a pillanatra, amikor egyszer csak már
nem vagy, nem lehet igazán felkészülni. Már nem vagy ott, ahol voltál. Ugyanakkor
mindenhol ott vagy, mindenhol ott hempizel, ahol mi vagyunk és ez így van jól. Jó utat, drága
Csiga, szép álmokat! A labdádra ma már Bagi vigyáz.
